Kolosi Tamás, a Tárki elnöke és Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója a nemrég megjelent 2012-es Társadalmi Riportról beszéltek.
„Az igaz, hogy Magyarország története során az európai fejlődés fővonaláról a perifériára sodródott, de hiba volna azzal áltatni magunkat, hogy valami történelmi fátum áldozatai lennénk" – hangoztatta a TÁRKI alapítója és vezetője a könyv bemutatóján. Kolosi Tamás a leszakadás okai között kiemelte a rendszerváltás konkrét körülményeit, ami pedig alapvetően sikeresen indult. Szerinte kedvező induló feltételek voltak: kiépültek a jogállam intézményei és annak biztosítékai, létrejöttek a modern piacgazdaság feltételei, kialakult a tulajdonosi polgárság, sikeresen importálták a külföldi technológiát és munkakultúrát. A rendszerváltás jobban elő volt készítve, mint általában a többi szocialista országban, ez a puha diktatúrának és az egyes gazdasági változásoknak, így például a kétszintű bankrendszer kialakításának voltak köszönhetőek. A 90-es évek még sikertörténetnek tekinthetőek, bár már ez az évtized is hozzájárult a következő évtized kudarcához.
Súlyos problémát jelentett azonban, hogy az oktatásban, az egészségügyben a kultúrában és a tudományban elmaradtak reformok, ami főként az értelmiség kudarca. A még a szocialista rendszerben kialakult struktúrák az előbb említett területen maradtak fenn a legtovább. A kezdeti sikeres időszakot gyengítették a megvívatlan konfliktusok is.
Erre példa a békés átmenet egyik eszköze, az 1989 és 1997 korengedményes nyugdíjazás, amikor a nyugdíjba vonulók kétharmada a különben is rendkívül alacsony nyugdíjkorhatár előtt ment nyugdíjba. Ezzel sikerült ugyan az elbocsájtással és a tömeges munkanélküliséggel kapcsolatos konfliktusok jelentős részét elkerülni (Magyarországon 5-6 százalék volt a munkanélküliségi ráta ekkor, míg a környező államokban 10-25 százalék). Ennek következtében viszont állandósult egy rendkívül alacsony foglalkoztatottság, amin a mai napig sem tudtak érdemben változtatni.
Kolosi szerint a lemaradásnak a politikai gyűlölethullám, az 1999–2000-től való konfliktusteremtő lépések, a választási költségvetések és az ellenzéki dacpolitika is az okai. „A politikai életben gyűlölködéssé fajultak az ideológiai nézetkülönbségek, ami bizalomhiányhoz és ahhoz vezetett, hogy a politikai elit most már kizárólag azzal van elfoglalva, hogy hogyan tudja megnyerni a választásokat, így teljesen háttérbe szorult egy nemzeti minimum kialakítása is" – hangoztatta Kolosi. Különösen az utóbbi 10-12 évben a pártok szeme előtt egyetlen nemes cél lebeg – megnyerni a következő választást. A Tárki kutatói úgy vélik, egy végletesen megosztott, túlpolitizált országban élünk, ahol a magánszférában is erőteljesen megjelennek a napi politikai ellentétek. Az értelmiség feladata lenne egyebek között, hogy megfordítsa ezeket a folyamatokat, ehelyett többnyire éppen az értelmiség gerjeszti a szembenállást.
Tóth István György a politika fragmentálásának már önmagában is GDP-visszafogó hatása van, aminek akár százmilliárdokban is mérhető. A kötet másik szerkesztője szerint az elmúlt 20 évben egy modernizációs folyamat révén jelentősen átalakult a társadalom Magyarországon már. Például jelentősen csökkent a háztartások mérete, emelkedett az iskolázottsági szint, változtak az együttélési minták. Idősödött a korszerkezet, s változott az értékrend is. A gyorsított tempójú felzárkózási folyamat főként a külföldi befektetésekből származó technológiai fejlődésben volt megfigyelhető. A hirtelen gyorsütemű túlmodernizáltság hatására azonban kiszorult a munkaerőpiacról az alacsony képzettségű réteg. Az elmúlt években a jövedelmeloszlásban szignifikánsan nőtt az egyenlőtlenség, nagyobbak lettek a jövedelmi különbségek. Főként a szegények száma emelkedett (14 százalékra), a középréteg nem nőtt, sőt inkább egyre jobban vékonyodik. A volt szocialista országok közül (például Szlovénia, vagy Csehország) ott ment gördülékenyebben a társadalmi átalakulás, ahol a középosztály erős volt.
Tóth az elhibázott döntések között a munkaerő-piaci átalakulást, a privatizációt és a szociális rendszerek reformjának rossz kombinációját. Az ösztönző, aktivizáló társadalompolitika helyett pedig bizonyos társadalmi csoportok védelmére összpontosítottak. A kilencvenes évek elején ugyanis Tóth szerint nem a rosszul kalibrált segélyezés gyakorlatát kellett volna követni, hanem az átképzés és a munkakeresés támogatása révén kellett volna segíteni a marginalizált csoportok újra elhelyezkedését. Így most kisebb problémákkal kellene megküzdeni ezen a téren. Károsnak bizonyult a jóléti rendszerváltás is, hiszen például a közszférában alkalmazott drasztikus jövedelemkiáramláshoz semmilyen teljesítménykritériumot nem kapcsoltak. Ezáltal csak a negatív, államháztartásra gyakorolt hatások érvényesültek a pozitív, ösztönzési típusú eredmények nélkül. Ilyen hibás gyakorlatnak látják a könyvben, hogy az utóbbi két évben a lakosság minden rétegét meg akarják védeni a nemzetköz i gazdasági válság káros tendenciáitól. Az igazi problémának Tóth az találta, hogy az említett hibás a döntéseket nem korrigálták később.
A Tárki vezetői a migrációt tervezőkről is beszéltek. A Tárki honlapján az olvasható, hogy az elmúlt két évtized alatt lényegében háromszorosára nőtt a külföldi munkavállalást vagy végleges letelepedést tervező felnőtt magyarok aránya. A kétezres évek folyamatos emelkedő trendje tavaly érte el eddigi csúcspontját: 2012-ben a felnőtt magyarok 19%-a tervezett valamilyen típusú migrációt. Szűk egy évvel később, 2013 januárjában halvány csökkenés után a lakosság 16 százaléka gondolkodik azon, hogy más országban folytatja életét – derül ki a társadalomkutatási intézet 1993 óta tartó idősorából.
A magyar lakosság migrációs potenciálja, azaz azok aránya, akik ideiglenesen vagy végleg külföldre költöznének a kilencvenes évekhez képest a 2000-es évek elejére megnőtt: míg a rendszerváltást követő évtizedben a csupán lakosság 5-6 százaléka tervezett migrációt, addig 2001-ben már lényegében megduplázódott, 2011-től pedig megtriplázódott az arányuk. 2010 óta a rövid- és hosszú távú munkavállalás szándéka megnőtt, a kivándorlást tervezők aránya lényegében változatlan. 2013 elején a felnőtt lakosság 13 százaléka tervezi, hogy néhány hétre vagy hónapra, 11 százaléka, hogy pár évre külföldre menne dolgozni, 6 százalékuk pedig kivándorolna.
A migrációs potenciál célországai, azaz hogy mely országokba szándékoznak költözni a migrációt tervezők, 2013-ban is azok, amelyek korábban voltak: elsősorban Ausztria, Németország és Nagy-Britannia. Az Egyesült Államok és Kanada, valamint a világ többi országának súlya a kivándorlást tervezők körében magasabb, mint a végleges kivándorláshoz képest átmenetinek szánt külföldi munkavállalást tervezők között.
A Tárki nemrég jelentette meg a Társadalmi Riport 2012 című kötetét. A társadalmi riportok Európa különböző országaiban más és más modelleket követnek – olvasható a Tárki honlapján. Vannak olyanok, amelyek elsősorban az adatközlésre szorítkoznak és a társadalmi indikátorok idősorait interpretálják.
Ehhez képest egy másik műfajt jelent a Tárki Társadalmi Riportja, amely az elmúlt két év szisztematikusan gyűjtött empirikus kutatási eredményeit adja közre, részben olyan tanulmányok megjelentetésével, amelyek az adott jelenséget nemcsak idősorosan, leíró módon prezentálják, hanem igyekeznek az adatok mögé nézve azt magyarázni is. A szerkesztők nagyon bíznak abban, hogy az idei kötetbe beválogatott tanulmányok kellően jó áttekintést adnak a magyar társadalomról, még akkor is, ha tudják, hogy az elmúlt két év rendkívül intenzív, és sok esetben az állampolgárok életét fenekestől felforgató folyamatait egy ilyen kötet keretében lehetetlen volna kimerítően elemezni.
Először fordult elő 1990 óta, hogy az illetékes minisztérium nem támogatta a könyv megjelenését, végül a Friedrich Ebert Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült el a kötet.
Forrás: Világgazdaság, 2013. március 8., és InfoRádió , 2013. március 12. (hanganyag)
Érdemes megtekinteni a a könyvről szóló konferencia előadásainak prezentációit is!
