Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Gazdasági blogszemle

Nincs megjeleníthető elem

Hirdetés

Bónusz Brigád

Szekszárd és környéke minőségi helyi termék

Ma este színház!

Miért olyan átkozottul vacak Magyarországon élni?

MTI Hírfelhasználás

Magyar Bloggerszövetség

Miért hülyék a konzervatívok, és miért erkölcstelenek a baloldali liberálisok?

2013. március 23., 3:36 – Szerző: Boross Bence

Valószínűleg mindenki, aki valaha legalább egy kicsit is elkötelezettnek érezte magát valamilyen politikai irányzat vagy párt iránt, tapasztalhatta saját magán – de másokon mindenképpen hogy a vele ellentétes politikai érzelműeket legalább egyszer az életben hülyének vagy erkölcstelennek nézte pusztán politikai meggyőződésük miatt. Ezt vagy bevalljuk magunknak, vagy nem; én mindenesetre baráti és kevésbé baráti beszélgetésekben hosszú idő óta lépten-nyomon ezt tapasztalom. Politikai ellenfelek mindenféle emberi gyarlósággal szokták vádolni egymást – a pofátlan gátlástalanság és gazemberség mindkét tábor esetében napi szóhasználat a másikat illetően –, azonban a leggyakoribb mégis az, hogy a liberálisok a konzervatívokat hülyeséggel, gyengeelméjűséggel vádolják, a konzervatívok pedig erkölcstelenséggel illetik a liberálisokat.

politikusok
A kép illusztráció

E két tulajdonság, az ostobaság és az erkölcstelenség olyan végső érvek, amelyek lehetetlenné teszik a kölcsönös megértést. A hülyével nem érdemes beszélgetni, erkölcstelen emberekkel pedig nem szabad.

Jonathan Haidt
Jonathan Haidt

Jonathan Haidt amerikai pszichológus legutolsó könyvében (The Righteous Mind. Why Good People are Divided by Politics and Religion [Az igazságosztó elme: miért osztja meg a politika és a vallás a jó embereket?], Pantheon Books, New York, 2012) több mint két évtizedes kutatásainak eredményeit alkalmazza ennek a kérdésnek a megválaszolására. Miért nem értik meg egymást a politikai ellenfelek, mi lehet az oka annak, hogy a politikában a táborok elbeszélnek egymás mellett, és ezt a meg nem értést miért olyan végső érvekkel mint ostobaság és erkölcstelenség magyarázzák? Az ő vizsgálata egy a magyarországinál sokkal tisztább és jobban körülírható politikai erőtérre vonatkozik, ahol a politikai nézetek a republikánusok és a demokraták között évszázadokra visszanyúló változatlan törésvonalak mentén válnak el egymástól. Mégis, az alapkérdésnek érvényesnek kell lennie más politikai közegben is. Vizsgálata ugyanis a politikai álláspontokat nem filozófiai vagy történelmi, hanem pszichológiai dimenzióba helyezi. Mégpedig a morális pszichológia dimenziójába.

Ez a szóösszetétel – morális pszichológia – furcsán hangozhat annak, aki az erkölcsöt elsősorban filozófiai nézetek és vallási tradíciók termekének tekinti. A vallások és a morálfilozófiák az emberek erkölcsös viselkedését néhány választott (vagy hagyományon alapuló) alapelvből logikailag levezethető rendszernek tekintik, amelyet tanulással kell elsajátítani. Haidt ezzel szemben azt mondja, az erkölcsi érzék velünk született lélektani tulajdonság, amely három-négy éves korig kultúrától függetlenül mindenkinél ugyanolyan, majd később diverzifikálódik, azonban ez a diverzifikálódás minden kultúrában és minden egyénben csupán néhány alapérték különböző arányú kombinációja. A nevelés és a környezet bizonyos fokig módosíthat a létező erkölcsi alapok arányának a beállításán, de lényegében az az egyensúly, amely erkölcsi viselkedésünket befolyásolja, nem választáson és nem filozófiai meggyőződésen múlik, hanem azon, hogy milyen volt a velünk született eredeti „gyári” beállítás. Haidt szerint az erkölcsi alapzatok mint a viselkedés mozgatórugói az általános emberi evolúció termékei, csupán a konkrét viselkedésformák, az erkölcs racionalizálása, magyarázata és az erkölcsi rend fenntartására szolgáló viselkedési szokások, mesék és intézmények színes variációja tekinthető tisztán kulturálisnak.


A lényeg, amely Haidt morális pszichológiáját alapvetően megkülönbözteti a morálfilozófiától, az, hogy az erkölcsi alapzatokat nem spekulatív úton ötlötte ki, hanem egy ma már több mint százharmincezer fős mintán lefolytatott kérdőíves vizsgálat eredményeiből szűrte le. Ez a minta lefedi az egész világot, Észak-Amerikától Dél-Kelet-Ázsiáig Afrikán és Európán keresztül. Eredményei konzisztensen ugyanazokat az összefüggéseket mutatják, a Földnek bármelyik szegletén legyen is a válaszadó. Haidt kutatása szerint az emberek erkölcsi ítéletei, bármely kultúrában, bármely politikai rendszerben és bármilyen vallási meggyőződéssel éljenek is, hat különböző ellentétes elvpárra épülnek:

  1. Törődés – bántás
  2. Igazságosság – csalás
  3. Hűség – árulás
  4. Tekintély – felforgatás
  5. Szentség (tisztaság) – romlottság
  6. Szabadság – elnyomás

A magukat konzervatívnak, illetve liberálisnak tekintő több mint százezer válaszoló között pontosan ugyanazok az értékhierarchiák mutatkoznak. Nevezeteden, Haidt felmérései alapján minél baloldalibbnak tekinti önmagát valaki, annál inkább csupán három elvre épül az erkölcsi rendszere: a törődésre, az igazságosságra és a szabadságra. Minél jobboldalibb valaki, annál inkább mind a hat elv egyenlő aránya határozza meg erkölcsi ítéleteit. A skála konzervatív legszélén levők azonban a liberális alapelveket (törődés, igazságosság, szabadság) már leértékelik. A legkiegyensúlyozottabb erkölcsi rendszerrel a nem szélsőséges konzervatívok rendelkeznek.


Eddig ebben tulajdonképpen nem sok meglepő van, hiszen jól ismert, hogy a modem liberalizmus története szorosan összefügg a tekintélyre, szentségre és hűségre épülő erkölcsi rendszert fenntartó tradicionális intézmények – mint az egyház és az arisztokrácia – támadásával az egyéni szabadság, a jog előtti egyenlőség és a kölcsönös gondoskodás (szabadság, egyenlőség, testvériség) nevében. Így az sem meglepő tehát, ha a mai liberálisok még mindig ezt a hármast tartják kiemelkedően fontosnak, míg a konzervatívok emellett fenntartják a másik három érték ápolását is, az ultrakonzervatívok pedig főleg e másik három értéket részesítik előnyben.

Ami érdekes, az Haidt érvelése és az abból levonható következtetések. Először is, ez az eredmény azonnal választ ad a címben foglalt kérdésre: a liberálisok azért nézik rendszeresen hülyének a konzervatívokat, mert olyan erkölcsi értékek nevében cselekednek, amelyek a liberálisok szemében nem képviselnek megfelelő alapot a racionális érveléshez. Ha valaki az egyház szentségére, a hagyományokhoz való hűségre, a nemzet tisztaságára és a vezetők tekintélyére hivatkozik, az érvelését liberális szempontból elfogadhatatlan alapra helyezi, tehát ostobaságot beszél. A konzervatívok pedig azért tekintik erkölcstelennek a liberálisokat, mert azokból több, számukra fontos erkölcsi alapérték tisztelete is hiányzik, és mindenek fölé helyezik az egyéni szabadságot, amely szerintük rombolja a társadalom kiegyensúlyozott erkölcsi rendjét és hagyományos, szilárdságot biztosító hierarchiáit.


Másodszor, Haidt érvelése nem történeti. Tisztában van azzal, hogy a baloldali liberális értékhierarchia a francia forradalomig nyúlik vissza, és fokozatosan szorítja ki elsősorban a nyugati társadalmakból a másik három erkölcsi alapot, sőt azzal is, hogy ez az értékrend a világ népességét tekintve továbbra is abszolút kisebbségben van, még ha a nyugati, városi középosztályon belül felülreprezentált is. Haidt érvelése mégis elsősorban pszichológiai. A kiindulópontja az, hogy az erkölcsi ítélet alapvetően nem racionális megfontolásokon, hanem érzelmi intuíción alapul. A racionális érvelés csupán arra szolgál, hogy az erkölcsi intuíciónak mások számára elfogadható magyarázatát adja. Egy adott társadalmi csoport erkölcsi hierarchiája érzelmi motivációként jelenik meg az egyénben, amelynek a működtetését szinte mindegy, hogy milyen racionális érvrendszer támasztja alá. Erre az „elefánt” és az „utas” metaforáját használja. Az „elefánt” lenne az érzelmi világunkra alapuló erkölcsi intuíciónk, az „utas” pedig a racionális érvelés. „Az utas ügyes abban, hogy utólagos magyarázatokkal szolgáljon bármihez, amit az elefánt éppen csinált, nagyon jó abban, hogy érveket találjon ahhoz, amit az elefánt legközelebb tenni akar.”

Elefánt és utasa
Elefánt és utasa

A kérdés most az, hogy az érzelmi „elefánt” minek alapján hozza meg döntéseit. Hiszen mindenki tapasztalhatta, hogy ezek a döntések sem kultúránként, sem egyénenként nem véletlenszerűek, még ha rengeteg következetlenség van is bennük. Sőt, a következetlenségek sem véletlenszerűek, ezekben is van rendszer, amint ezt a szociálpszichológia elmúlt hatvan évének eredményei is mutatják, elég a mindenki által jól ismert kognitív disszonancia redukciójára gondolni. Ennek megválaszolására nyúl a ma egyre terjedő evolucionista érveléshez. A hat erkölcsi alapzat Haidt szerint az evolúció során kialakult emberi természethez tartozik. Ezeknek az alapzatoknak az arányán bizonyára kis mértékben lehet változtatni, de teljesen egyiket sem lehet kiiktatni vagy büntetlenül túlsúlyra juttatni egy másik javára.


A törődés erkölcsi alapzata azért alakult ki, mert az embergyerek nagyon sokáig sérülékeny és intenzív védelemre szorul. A törődés erkölcsi értéke kiterjeszti a viselkedést a nem saját utódra is, amely a csoport fennmaradási esélyeit növeli. Az igazságosság a magas szintű munkamegosztásban azt biztosítja, hogy mindenki a részvétele alapján legyen javadalmazva. Ha ez nem így lenne, a munkamegosztás elvesztené a hatékonyságát, hiszen senki nem végezné el a rá rótt feladatrészt, ha úgyis megkapná jutalmát. A hűség a csoportkohézió fenntartását biztosító erkölcsi érték. Ez alapozza meg a bizalmat, amely nélkül a csoport együttműködése lehetetlen, és ennek adaptív előnyeit nem kell indokolni. A tekintély a csoportban az érdem által kijelölt hely tisztelete, amely hierarchiát teremt a csoportban. A hierarchia a szilárdság és a hatékony működés szükséges feltétele. A szentség/tisztaság a viselkedési „immunrendszer” része. Szerepe, hogy a bonyolult természeti és emberi környezetben megkülönböztesse a jótékony tényezőket a kártékonyaktól, amelyek az élelemtől a képzeletbeli lényekig tarthatnak. Segít megkülönböztetni a veszélyest a segítőtől. A szabadság erkölcsi alapzatának lényege, hogy a csoport meg tudjon tisztulni azoktól a részeitől, amelyek erőszakkal próbálják kisajátítani az erőforrásokat.


Az erkölcs evolúciójában nem az egyén, hanem a csoport érdekei játszanak elsődleges szerepet, ezért feltételezhető, hogy a kultúrában elsősorban nem egyéni, hanem csoport szintű kiválasztódás folyik. Vagyis annak ellenére, hogy egy társadalomban a csaló, a nem szabálytartó, az együttműködést gyengítő egyedek időleges előnyre tehetnek szert, az ilyenek többségbe kerülése az egész csoportot hozza hátrányos helyzetbe más csoportokkal szemben. Az erkölcs arra való, hogy a megbélyegzés vagy súlyosabb esetben a büntetés által csökkentsék az ilyen egyedek sikerességét.

Fiúk kezet fognak

A szerző kutatásokra hivatkozva állítja, hogy a kisgyerekkor erkölcsi hierarchiájának csúcsán minden esetben a törődés, a védelem, a bántás elkerülése áll. A nevelés és a kulturális környezet hatására ez diverzifikálódik, feltöltődik a többi, a társadalom számára is fontos erkölcsi alapzattal, valamint racionalizáló mesékkel, amelyek az egyes erkölcsi alapokat a legváltozatosabb konkrét viselkedésformákban juttatják kifejezésre. Részben a viselkedésformák maguk, részben a bennük kifejeződő értékhierarchia különbsége hozza létre az erkölcsi szabályhalmazok változatosságát, ami azt a látszatot kelti, hogy ezek sokszor visszavezethetetlenek egymásra. De az „ahány ház, annyi szokás” felszíne alatt ugyanaz a néhány erkölcsi alap húzódik meg.

Egy adott erkölcsi hierarchia nem velünk született, hanem a kulturális környezetbe ágyazott, azonban ennek elsajátítási képessége és követése pszichológiai, sőt genetikai háttérrel is rendelkezik. Haidt is idézi azt a vizsgálatot, amely ma annyira divatos az amerikai idegtudományra épülő zsurnalizmusban a liberálisok és a konzervatívok neurotranszmitter-működéseinek statisztikailag szignifikáns eltéréséről. Eszerint a konzervatívok hevesebben reagálnak a veszélyre, mint a liberálisok, a liberálisok jobban szeretik a változatosságot és jobban keresik a szenzációt, mint a konzervatívok.


A statisztikai adatok az egyes emberek konkrét választásairól semmit sem mondanak, csupán azokat valószínűsítik. A gondolat lényege, hogy bizonyos konstans politikai irányultságok nagy vonalakban túlnyomórészt személyiségfüggőek, nem pedig racionális belátás vagy konkrét anyagi érdekek következményei. Másrészt – és ennek a politikán messze túlmutató jelentősége van – a „velünk születettség” és a „öröklött tulajdonság” ebben az értelmezésben nem eleve elrendeltséget jelent, hanem diszpozíciót. Azaz sem az nem igaz, hogy az ember tiszta lappal születik, amelyre a környezet írja rá a viselkedési programot, sem pedig az, hogy minden viselkedési minta eleve adott és megváltoztathatatlan. A „velünk született” nem változtathatatlanságot jelent; hanem „tapasztalat előtti elrendezést”.


Ez a megközelítés kiiktatja egyfelől azokat a próbálkozásokat, amelyek a környezettől független genetikai sorsszerűséget hirdetik, másfelől azokat, amelyek viselkedéseket vagy történelmi eseményeket minden esetben szélsőségesen egyedi történelmi helyzetből vagy kulturális sajátosságból próbálnak magyarázni. Ilyen volt például a kilencvenes évek nagy port kavart könyve, a Daniel Goldhagen történész által írt Hitler készséges hóhérai. Goldhagen nem akarta azt mondani, hogy a németek genetikailag fasiszták, hanem inkább azt, hogy olyan különleges, egyedi kulturális hagyománnyal rendelkeznek, amely tisztességes, szelíd családapákat vérengző fenevadakká változtatott. Ez rögtön fölveti a kérdést, hogy vajon Karadzsics és Mladics is német kultúrában nevelkedtek-e. Míg a szélsőséges genetikai determinizmus nem magyarázza meg, miért tud egy egyén vagy egy egész csoport viszonylag rövid idő alatt a viselkedésén változtatni, a szélsőséges kulturális relativizmus nem magyarázza meg, hogy egyrészt miért fordulnak elő egymástól nagyon eltérő kultúrákban ugyanazok a viselkedésmódok és változások, másrészt, hogyan maradnak fönn ugyanazok a viselkedésmódok generációkon keresztül egy csoportban radikálisan különböző körülmények között (ez a mai nyugati világ a bevándorlók kulturális integrációjával kapcsolatos dilemmája is).


A személyiségpszichológiai érvelésnek a politikában nyilvánvalóan szerepe lehet, de nem lehet túl messzire menni vele, mivel semmiképp sem magyaráz meg konkrét választói viselkedéseket, főleg olyan esetekben, ahol egy adott párt programjai hangütése nem tisztán baloldali vagy jobboldali, és különösen nem ad magyarázatot az ingadozó választói viselkedésekre. Nem gondolhatjuk, hogy nagy tömegek egyéni személyiségképei – nem beszélve a genetikai állományról – négyévente változnak aszerint, hogy az egyén jobboldalra vagy baloldalra szavaz. De ugyanerre a tisztán szociológiai és gazdasági érvelés sem képes. Haidt gondolatmenete arra hívja föl a figyelmet, hogy sem a szociológiai, sem a gazdasági érvelés nem jellemzi teljesen a választói viselkedést, ezeket ki kell egészíteni a morális pszichológia érvelésével is, amely elsősorban azt írja le, miért nem hat a gazdasági és a néhány erkölcsi alapra helyezett érvelés a választók sokaságára, és ennek miért nem az az oka, hogy ezek az emberek ostobák, megtévesztettek vagy erkölcstelenek.

Országgyűlési választási sorbanállás Budapesten 2010-ben
Országgyűlési választási sorbanállás Budapesten 2010-ben

Haidt könyve abba a trendbe illeszkedik, amely az elmúlt tíz évben egyre erősebben hangsúlyozza a gazdasági, társadalmi, erkölcsi viselkedés irracionális, érzelmi alapú motivációját ellenreakcióként az elmúlt ötven évben domináns játékelméleti, racionális választásra épülő megközelítésekkel. A szerző elsődleges célja az amerikai liberálisok meggyőzése volt arról, hogy a konzervatív szavazókat is el lehet érni, ha megfelelő erkölcsi érvekre építenek. Haidt szerint a mai baloldali és liberális gondolkodásmód szélsőségesen kulturalista. Túl nagy jelentőséget tulajdonít az emberi viselkedésben a racionális gondolkodásnak, és túl optimista a környezet viselkedésre gyakorolt hatását illetően. Az emberi természetet kizárólag a szabadság dimenziójában tudja általánosságként kezelni, minden más meghatározottságot kulturális esetlegességnek tekint, amely könnyedén – neveléssel, felvilágosítással, törvényhozással – módosítható. Aztán, amikor vágyai és előrejelzései nem jönnek be, a konzervatív hülyeséget hozza föl, amely képtelen megérteni nemcsak azt, ami helyes, hanem azt is, ami ésszerűségből adódó érdeke lenne. Pedig a konzervatívok sokkal több mindent értenek meg, mint amit a baloldali liberálisok róluk gondolnak, mert értékhierarchiájuk több lábon áll, mint a liberálisoké. Haidt egyik eredménye azt mutatja, hogy a liberálisok kevésbé tudják előrejelezni a konzervatívok választásait, mint fordítva. Egy dolgot azonban a konzervatívok tényleg nem értenek. Hogyan lehetséges, hogy valaki azt gondolja, az ember képes önmagától, fenyegető tekintély hiányában is önzetlenségre, szelídségre; büntetés és fenyegetés nélkül is szabályt tart, nem fél attól, hogy az idegenség és az újdonság aláássa biztonságot nyújtó kapcsolatait, tekintélyellenessége és a társadalom alján levőkkel való együttérzése működésképtelenné teszi a társadalmat. Az ő szemükben ezeknek a veszélyeknek a lekicsinylése alapvető liberális erkölcsi hiányosság.


Ha a konzervatívok megértenék, hogy a baloldaliak szűkebb erkölcsi alapzata nem erkölcstelenség, hanem antropológiai optimizmus, bizalom a kreativitásban és a haladásban, a baloldaliak meg elfogadnák, hogy a konzervatívok hagyomány-tekintély-szentség tisztelete nem begyöpösödöttség, hanem a fennálló sikerességének teljesen ésszerű védelme, jelentős előrelépést lehetne tenni a kölcsönös megértés felé. Baloldali liberálisok és jobboldali konzervatívok kölcsönös egymást megértése különösen fontos egy olyan világban, ahol az erőre alapozó tekintélyelvű irányítás már inkább romboló, mintsem összetartó hatású a társadalom szövetére nézve, másrészt pedig a hagyományos baloldali megoldások eredménytelenek a kisebbségek társadalmi integrációjával és a gazdasági helyzetből adódó viselkedésmódokkal kapcsolatban. Ha abban az új világrendben, amely most van kialakulóban, és amelyben az európai kulturális fölényt rég elsöpörte az amerikai tömegkultúra, az amerikai gazdasági hatalmat pedig hosszú ideje sakkban tartja a Távol-Kelet, túl akarunk élni, ezt a vitát más alapokra kell helyezni.

Kovács András Bálint (A kiemelések tőlem – B.B.)

Forrás: Élet és Irodalom, 2013. március 1.

Címkék: vallás jobboldal baloldal morális pszichológia politikai megosztottság

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://veresenkomoly.blog.hu/api/trackback/id/tr265161867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása