Szervezőerő
A világ legnagyobb sajtkiállításán, az angliai Nantwichben, maga mögé utasítva számos nagy francia, német, holland, ír, skót és angol termelőt, egy magyar sajt is ezüstérmet kapott – írta meg elsőként a Magyar Nemzet. Ez volt a kisasszondi füstölt sajt, amelyet Róna Péter sajtüzeme készített. Róna Pétert sokan ismerhetik, mert tele van nyilatkozataival a média. Nem a sajtokról.
Életrajza szerint az 1942-ben született jogász, közgazdász 1956-tól külföldön élt, anyanyelve mellett beszél angolul, olaszul és franciául. Tanulmányait Washingtonban, Philadelphiában a közgazdaság-történelmi szakon, majd Oxfordban a jogi karon végezte. Külföldön pénzügyi karriert épített, bankvezető lett. 1991-ben tért vissza Magyarországra. Jelenleg az Oxfordi Egyetemen a Blackfriars Hall tanára, ahol közgazdaságtant és filozófiát ad elő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi tanszékén pedig nemzetközi jogot oktatott.
A Lehet Más a Politika (LMP) által bekerült a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságába, időnként miniszterelnök-jelöltnek is felkérik a balliberális oldalon, amit vissza szokott utasítani.
Róna Pétert manapság az újságírók leginkább a hazánkat is sújtó pénzügyi válságról, a devizahitelesek gondjának megoldásáról kérdezik a politikai sajtó mindkét térfelén. Az elmúlt években rendszeresen hívták vendégnek például Gyárfás Tamás mára kimúlt Nap Tv-jébe, hívják az ATV-be és a Hír Tv-be is. Rendszeresen publikál, és interjút ad a Népszavának, a Népszabadságnak, a 168 Órának, a Magyar Nemzetnek és persze más lapoknak is.
Mindenhová elmegy, ahová hívják, s mindenütt egyformán konok következetességgel ismerteti tudásából és tapasztalataiból fakadó meggyőződését. Hogy ez a hozzáállás még érthetőbb legyen olvasóinknak, Róna közéleti és publicisztikai magatartása talán leginkább Lovas Istvánéra hasonlít, aki úgy gondolkodik, hogy amennyiben bárki felkérné, elvállalná, hogy megírja véleményét, de csak akkor, ha csorbítatlanul közölnék.
És a dolog fordítva is igaz. A jogász-közgazdász elfogadottsága a gasztronómus Molnár B. Tamáséhoz hasonló, akinek sokszor súlyos érdeksérelmeket okozó véleményére annak ellenére kíváncsiak az újságok, hogy ideológiai és közéleti kérdésekben olykor homlokegyenest ellentétes álláspontot képviselnek.
Róna Péter közérthető, egyszerű és építő jellegű válaszaiból az tükröződik, hogy megalkuvás nélkül az igazságosság, a méltányosság és a közösség oldalára helyezkedik. A hazai gazdasági viszonyokról szólva – a Magyar Nemzetben publikáló, ám a balliberális sajtóban valamiért nem szívesen látott gondolkodókhoz, például Lóránt Károlyhoz, Varga Istvánhoz, Németh Györgyhöz, Torba Tamáshoz vagy Nagy Pongráchoz hasonlóan – nem a neoliberális gazdaságfilozófiát, hanem Magyarország és a magyar társadalom érdekeit tartja szem előtt. Ugyanakkor azt állítja, hogy a kívülről gazdasági patriotizmusnak vagy – ha úgy tetszik – gazdasági nacionalizmusnak látszó megállapításai nem azok, hanem egyszerű és racionális közgazdasági álláspontot tükröznek. Nyugat-európai értelemben vett baloldali kereszténynek tartja magát, s mint mondja, a felebaráti viszony fontosabb számára, mint a honfitársi.
Bajnok sajtok
Sajtüzeme a Somogy megyei, tragikus mértékű munkanélküliséggel sújtott, festői Kisasszondon található. A közgazdász pár éve vásárolta meg a romos állapotban lévő Sárközy-kúriát, gyönyörűen felújította, és ott él családjával, amikor éppen nem Oxfordban tanít. A kertben olyan terebélyes, több mint 300 éves tölgyfa alatt kezdtünk el beszélgetni, amely irodalomtörténeti nevezetesség: a Sárközy család házitanítójaként feltehetően alatta írta Csokonai 1798-ban A Magánossághoz című versét, amelynek emlékére a Berzsenyi-társaság rendre koszorút helyez el a törzsén.
A közgazdász a kúria egyik melléképületében rendezte be a sajtüzemet. Elmondta, hogy példaként a magyar borokra tekintett, amelyek a rendszerváltás óta óriási fejlődésen estek át, s több borász nemzetközi szinten is versenyképessé vált. Beszélgetéseik során ők említették, hogy borkóstoláskor nagyon jó minőségű, de csupán külföldi sajtokkal tudják megkínálni vendégeiket, mivel nincs olyan jó magyar sajt, amelyet a borok mellé tudnának kínálni. Rónának öt éve jutott eszébe, hogy kifejleszthetnének ilyen sajtokat, a borászok pedig jelezték, hogy örömmel nyújtanak hozzá segítséget.
Körülbelül másfél évig tartott az előkészítés. Ez idő alatt kiderítették, hogy milyen tehenek, takarmányozás, legeltetés, milyen berendezések és üzem kell a sajthoz. Időközben Róna lelkes felesége megismerkedett egy neves angol sajtkészítőmesterrel, Chris Ashbyvel, aki két évvel ezelőtt Kisasszondra látogatott. Ashby egy angol mezőgazdasági egyetemen a sajttal foglalkozó tanszéken oktat, ugyanott, ahol a világversenyt is megrendezik.
Az első dolog, amelyet el kellett dönteniük, hogy kemény és félkemény sajtokra fognak specializálódni. Mivel a nálunk elterjedt holstein-fríz tehén teje alkalmatlan erre, a jerseyi, illetve a norvég vörös tehén jött szóba, közülük az előbbit választották. Ezek nem adnak olyan sok tejet, mint a holstein, a jerseyi esetében a napi 16–18 literes teljesítmény már megfelelőnek tekinthető. Ezek után az eszközök felderítése és összeállítása következett. Rátaláltak egy igen drága, de kiváló minőséget készítő holland gyártóra, s tőle vásároltak gépeket. „Van egy nagyon jó minőségű magyar hűtőtartályunk is – mondta a közgazdász. – Magyarországon ilyen eszközöket nem lehet vásárolni, ám hogy lehessen, az a szívemhez nagyon közel álló közgazdasági gondolat” – tette hozzá.
Róna szerint ugyanis a rendszerváltás utáni liberális közgazdaságtan súlyos hibája és vétke volt, hogy szétverte a hazai termelési kultúrákat. Pedig egy sikeres gazdaság éppen attól az, ha van mire ráépülnie. Úgy véli, abból, hogy magyar vállalkozók például a Mercedesnek beszállítói, nemzetgazdasági szempontból semmi haszon nem származik. Az elkészült termékkel ugyanis a külföldi autógyártó rendelkezik, a gyártási folyamatban a magyarok mindössze bérmunkát végző beszállítók vagy ármeghatározó képességgel nem rendelkező alkalmazottak lehetnek. Az érték a külföldi vállalatnál kristályosodik ki, amelyik azután hazaviszi a hasznot.
Róna Péter
„Ahhoz, hogy ez az érték magyar vállalkozásoknál maradjon, a termelési lánc hazai birtoklására van szükség” – mondta.
A kisasszondi példa azt bizonyítja, hogy ha létezik egy sajtüzem, akkor az keresletet teremthet, ami hozzájárulhat a gazdagabb sajtkultúra kialakulásához. Ennek pedig az a következménye, hogy kialakul a sajtkészítő gépek kínálata. Róna szerint a liberális logika válasza erre az, hogy gépet onnan kell beszerezni, ahol a legversenyképesebben tudják előállítani. „Mindez nagyon jól hangzik, csak nem igaz – állítja. – Hiszen miből áll az ő versenyképessége, és miből áll az én versenyképesség-hiányom? Abból, hogy ő már rákapcsolódott egy termelési láncra.”
Az óriási holland sajttermelés rendelkezésére álló berendezések azért kiválóak, mert gyártóik mögött működik a sajtipar. Így keletkezik az az ipari kultúra, amelyet nálunk szintén szétvertek. „Itt van a kutya elásva – így Róna. – Azaz nem mi tartjuk a kezünkben bizonyos késztermékek piacát, amely mögé felépíthető lehetne egy egész rendszer, hanem ellenkezőleg. Valamilyen termelési láncban, és rossz helyen, megpróbálunk kicsikarni magunknak valamiféle helyet. Pedig ez a biztos nyomor útja. A fejlettebb és sikeresebb országokban mindenütt gyártanak egy sor olyan terméket, amelynek előállításában az egész gyártási folyamat az övék. Mi nem leszünk autógyártó nagyhatalom, azt felejtsük el. Arra kell törekednünk, hogy késztermékpiacokat szerezzünk, s azokat foggal-körömmel tartsuk meg.”
Kérdésemre, hogyan folyt le a Magyarország neuralgikus pontjai egyikének nevezhető engedélyezési eljárás az üzemben, Róna elmosolyodott. „Amikor elkészültünk, az ellenőrzés során nyolc kifogást támasztott egy hatósági ember, miért is nem felel meg az EU-szabványoknak az üzem, ami miatt nem engedélyezi a sajtkészítő tevékenységet. Ekkor felhívtam a holland szakembert, aki segített az üzem megtervezésében, és elmondtam neki a kifogásokat. Azt mondta, hogy mindez ostobaság, amelyeknek semmi jogi alapjuk sincs az EU-ban. A helyi kirendeltség segítségével sikerült elhárítani a minisztérium által gördített akadályokat, a tárcának ugyanis minden ésszerű megoldásra akad legalább két ellenvetése.”
A legfontosabbnak azonban azt tekinti a közgazdász, amit Chris Ashbytől tanultak meg. Azt, hogy ha a tej zsírtartalma például nem 3,8, hanem 3,9 százalékos, vagy ha a sózás időtartama hosszabb vagy rövidebb a meghatározottnál, akkor az egy más íz, más sajt lesz. Mindent percre pontosan kell tenni, s nem mindegy a hőmérséklet sem. Az angol szakember megmutatta nekik azt is, miként lehet lágyabb a sajt, s hogy ehhez mit kell tenni, ha ez a cél. Hogyan kell alkalmazni a technológiát, ha mást és mást akarnak készíteni. Megtanította, hogyan lehet receptúrát kialakítani. „Biztosan vannak jobb és rosszabb sajtok, mint a mieink. Ezek egyszerűen mások, mint a többiek” – így Róna.
Kétszer is visszatért ellenőrizni az angol szakember, elmondta, hogy mire kell még odafigyelni, de alapvetően meg volt elégedve a kisasszondi teljesítménnyel. Ő javasolta Rónáéknak azt is, hogy nevezzenek be a versenyre. „Nem garantálta, hogy sikerünk lesz, de azt mondta, ez a világ legnagyobb versenye 570 kiállítóval és 3700 termékkel. Mind a három sajtot beneveztük. Ő a kemény sajtot tippelte esélyesnek, s valóban, az is jól szerepelt. Abban a kategóriában a 68 közül a tizedik helyen végzett. Az ezüstérmet azonban végül a füstölt sajtunk kapta.”
A kisasszondi sajtüzem egyelőre keveset, naponta 15–20 kilogramm sajtot állít elő. Ezt borászok és vendéglők vásárolják meg. Baranyába, Tolnába és Somogyba szállítanak, illetve a CBA-val kezdtek értékesítési tárgyalásokat. „Az a gondom, hogy nincs elegendő tej. Jelenleg 15 tehenet fejünk, ezt a tehéncsordát kell feltornásznom 40–45-re, amit az üzem és a birtok még elbír. Most 11 ember számára biztosít munkahelyet, s ha a tehénállomány két és félszeresére, háromszorosára nő, akkor kialakulhat egy 30–35 fős létszám, és persze a kapcsolódó tevékenységek, ami újabb munkahelyeket teremt a faluban. Hiszen valakinek állandóan szállítania, csomagolnia kell, és kialakul az infrastruktúra. Egy ekkora méretű üzem bevétele már évente 100–120 millió forint lehet, ami hihetetlenül sokat jelentene Kisasszondnak.”
Háromféle sajtot készít az üzem, mutatja Róna a hűtött érlelőkamrában: keményet, félkeményet és füstöltet. Három hónaptól másfél évig érlelik a sajtokat. A három hónapos sajtnak kellemes és friss az íze, a kilenc hónap és egy év között érlelt félkeményé markánsabb. A kemény sajtok másfél évesek.
„A jelenlegi termeléssel naponta 15–20 ezer forint a veszteség, de volt 60 ezer forint is, ami szépen lecsökkent” – magyarázta a közgazdász, aki az induló beruházáshoz szükséges 100 millió forintot a saját tőkéjéből fedezte. Kért ugyan állami támogatást, de mint mondta, ahhoz hozzájutni reménytelen. Sajtberendezésekre nincs pályázat, tejtermelő tehenekre pedig egyáltalán nincs támogatás. Gyepgazdálkodásra minimális EU-támogatást lehet szerezni, magyar azonban arra sincs. „Nagy kár, hogy ezt nem veszik komolyan, hiszen a gyepgazdálkodás technikája nagyon fontos a sajttermeléshez, ráadásul nálunk rengeteg a parlagon hagyott kaszáló.” Róna szerint ebben az értelemben óriási a szellemi különbség Budapest és a vidék között, az utóbbi javára. A kaposvári kirendeltségen értik, mi történik, „Budapesten pedig valami Corvinus egyetemi végzettséggel rendelkező fiatalember alkotja a szabályokat, olyan, akinek fogalma sincs arról, amit ír”.
Az ezüstéremnek óriási hatása volt a falura. Kisasszondot ma már azonosítják a díjat nyert sajttal, amitől mindenki lelkes. „Ezért állítom, hogy a Magyarországon kialakult és általánossá vált közgazdasági elmélet egyszerűen marhaság. A gazdasági tevékenység az emberi élet része, kulturális jelenség. Döbbenetes látni, hogy egy ilyen jelentéktelennek tűnő termék milyen fantasztikus szervezőerővel bír, s hogyan járul hozzá az azonosságtudat megszilárdulásához. Kisasszondi sajt, tokaji és villányi bor – ezek, illetve az ezekhez hasonlók azok a dolgok, amelyeket soha nem szabad szétverni.”
Nincs mese. Róna Péternek igaza van.
D. Horváth Gábor
Forrás: Magyar Nemzet, 2011. augusztus 27.
